Ne feledd: 70/289-29-13 TicketLine – A jegyiroda
A legfrissebb hírek már a Facebookon is: ticketline.jegyiroda
Lájkold az oldalunkat és kérd az értesítéseket is, hogy a friss információk eljussanak Hozzád!
VOLT, Balaton Sound, Sziget – már kaphatók a 2020-as belépők! Kiemelt jegyirodaként nálunk kultúra utalványokkal, SZÉP-kártyával is fizetheted az említett 3 fesztivál belépőit.
A vásárlás a megrendelés elküldése előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható. A Vásárló a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 29. §. (1) l) bekezdése alapján az elállási jogát illetve felmondási jogát nem gyakorolhatja, ha a Rendezvényre szóló Belépőjegy egy adott időpontra (adott napra, határnapra) szól. Ebben az esetben a Szolgáltatónak nem áll módjában sem a Belépőjegyet visszaváltani, sem a vásárlás értékét visszatéríteni (az előadás elmaradása esetének kivételével). Visszaváltás csak a rendezvény elmaradása esetén lehetséges.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rendezvény esetleges elmaradása esetén Önt tájékoztassuk és a jegyek visszaváltását elősegítsük. Ugyanakkor Önnek tudnia kell, hogy a jegyek visszaváltásának folyamatát, helyszínét, határidejét a rendezvény szervezője dönti el és annak megvalósulásáért is a rendezvény szervezője a felelős.
A fizetést követő kézbesítési lappal történő postai utánvétel összege a megrendelőt terheli, mely a belépő árán felül fizetendő. Elmaradó rendezvény esetén csak a jegyek árát áll módunkban visszatéríteni, a postaköltséget nem! Megrendelő a megrendelés leadásával ezt tudomásul veszi.
SZÉP-kártya megfelelő alszámlájáról is fizethet nálunk bizonyos rendezvényeket!
FIGYELEM: egyes rendezvényeknél csak készpénzes fizetést tudunk elfogadni, ezért minden esetben előre érdeklődjön és SZÉP-kártyás fizetési szándékát is kérjük előre jelezze!
A megemelkedett költségek miatt bevezetésre kerül a kezelési költség, mely a jegy árán felül fizetendő s melynek mértéke rendszerenként vagy rendezvényenként eltérő lehet.
Minden esetben érdeklődjön, mert vannak rendezvények, melyek mentesek a plusz költség alól!
2025-04-07
Az összes magyarországi Manfred Mann előadás (Székesfehérvár 2025.IV.12., Debrecen IV.13., Budapest IV.14., Pécs IV.15.) elmarad. A jegyek visszaváltásának határideje az elmaradt esemény dátumától számított 30 nap.
2025-03-26
Fenyő Iván április 9-én, Soma Mamagésa és Gánti Bence április 29-én, Bridgerton zenéje gyertyafényben május 4-én, Stand up comedy show május 16-án, Jakupcsek Gabriella május 16-án, Aranyosi Péter június 6-án Nyíregyházán.
Hungária az MVM Dome-ban június 6-án, 101 Hang november 27-én, Dés-Geszti: Életünk koncertje december 29-én, Neoton Finálé január 10-én.
Jean-Michel Jarre június 26-án, Demjén Ferenc december 30-án, Szulák Andrea gálakoncert január 3-án, Ismerős Arcok január 24-én, Edda március 7-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Balázs Fecó emlékkoncert május 6-án, Musical és operett gála május 15-én, Koncz Zsuzsa szeptember 22-én, Zorán október 20-án, Hobo 80 november 17-én, Szulák Andrea gálakoncert október 30-án, Előszilveszter Tompeti és barátaival december 28-án Debrecenben.
Jegyek már kaphatók!
2025-03-25
2025-03-25
Jegyek elővételben olcsóbban már kaphatók!
2019-09-11
Jegyek elővételben olcsóbban már kaphatók!
Ne feledd: 70-289-29-13 TicketLine – A Tiszántúl első kiemelt jegyirodája!