Gorillaz élő koncert
2017.november 13. Papp László Budapest Sportaréna

Gorillaz élő koncert végre 2017. november 13-án a Papp László Budapest Sportarénában!


Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a Gorillaz visszatérését már nagyon sokan várták.

Múlt héten jelent meg 7 év szünet után Humanz című új stúdióalbumuk, amely rögtön széleskörű elismerést aratott. Ráadásul nem csupán a lemez, de az amerikai turnéra a belépőjegyek is egy szempillantás alatt elfogytak, akárcsak a nyitó Demon Dayz fesztiválos fellépésükre, amely kevesebb, mint 10 perc alatt lett teltházas. Most a márciusi titkos londoni koncertet folytatva - amelyet az angol Time Out az egyik legnagyobb bulinak nevezett, amit az elmúlt években láthattunk, a világ legsikeresebb virtuális művészei ősszel útra kelnek Európán keresztül, hogy végül decemberre hazatérjenek Angliába. És ha a közelmúlt eseményeiből indulunk ki akkor biztosra vehetjük, hogy ezekre a koncertekre is gyorsan fogynak majd a jegyek. A Humanz Tour bulijain láthatjuk majd a Murdoc Niccals (basszusgitár), Noodle (gitár), Russel Hobbs (dob) és 2D (ének) felállású csapatot a Gorillaz élő bandával kiegészítve – azaz Damon Albarn, Gabriel Wallace, Mike Smith, Jesse Hackett, Jeff Wootton, Karl Vanden Bossche és Seye Adelekan is közreműködnek, mint a Gorillaz család kiemelkedő művészei. A Humanz, a Gorillaz régóta várt új albuma április 28-án jelent meg a Warner gondozásában. A banda lélegzetelállító mennyiségű aktivitás végzett az utolsó hónapban is: megjelentettek 5 új dalt; a legsikeresebb debütálást tudhatják magukénak a YouTube VR történetében a Jamie Hewlett rendezte 360° hat perces animációs anyagukkal, a Saturnz Barz (Spirit House) filmmel; indítottak egy valósággal kevert app-ot és pályafutásuk során először 2D és Murdoc MistaJam-mel kiegészítve élőben adtak interjút Londonból, amelyet az egész világon online, valós időben láthattak a rajongók.
A Telekom Electronic Beat által júniusra szervezett rövid, lemezbemutató promo fellépés után a Gorillaz november 13-án visszatér Budapestre, hogy pályafutásuk során először a a magyar rajongók előtt is élő koncertet adjanak a Papp László Budapest Sportarénában! A budapesti koncert jegyirodai értékesítése 2017. június 6-án kezdődik.

A legfrissebb híreink már a Facebookon is! Az információk csak azokhoz jutnak el első kézből, akik a Ticketline Jegyiroda profiljának kedvelése után a lenyíló menüben kérik az összes értesítést is. Ottani elérhetőségünk: ticketline.jegyiroda