Ne feledd: 70/289-29-13 TicketLine – A jegyiroda

A legfrissebb hírek már a Facebookon is: ticketline.jegyiroda

Lájkold az oldalunkat és kérd az értesítéseket is, hogy a friss információk eljussanak Hozzád!

 

VOLT, Balaton Sound, Sziget – már kaphatók a 2019-es belépők! Kiemelt jegyirodaként nálunk kultúra utalványokkal, SZÉP-kártyával is fizetheted az említett 3 fesztivál belépőit.

 

A vásárlás a megrendelés elküldése előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható. A Vásárló a 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet 29. §. (1) l) bekezdése alapján az elállási jogát illetve felmondási jogát nem gyakorolhatja, ha a Rendezvényre szóló Belépőjegy egy adott időpontra (adott napra, határnapra) szól. Ebben az esetben a Szolgáltatónak nem áll módjában sem a Belépőjegyet visszaváltani, sem a vásárlás értékét visszatéríteni (az előadás elmaradása esetének kivételével). Visszaváltás csak a rendezvény elmaradása esetén lehetséges.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rendezvény esetleges elmaradása esetén Önt tájékoztassuk és a jegyek visszaváltását elősegítsük. Ugyanakkor Önnek tudnia kell, hogy a jegyek visszaváltásának folyamatát, helyszínét, határidejét a rendezvény szervezője dönti el és annak megvalósulásáért is a rendezvény szervezője a felelős.

A fizetést követő kézbesítési lappal történő postai utánvétel összege a megrendelőt terheli, mely a belépő árán felül fizetendő. Elmaradó rendezvény esetén csak a jegyek árát áll módunkban visszatéríteni, a postaköltséget nem! Megrendelő a megrendelés leadásával ezt tudomásul veszi.

 

 

SZÉP-kártya megfelelő alszámlájáról is fizethet nálunk bizonyos rendezvényeket!

FIGYELEM: egyes rendezvényeknél csak készpénzes fizetést tudunk elfogadni, ezért minden esetben előre érdeklődjön és SZÉP-kártyás fizetési szándékát is kérjük előre jelezze!

 

 

2019-05-02

 

Evanescence szeptember 8-án a Papp László Budapest Sportarénában.

LESZFeszt 2019 Kisvárdán július 4-6. között.

Bagdi Bella szeptember 27-én Nyíregyházán.

Celtic Woman október 25-én a BKK-ban.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-04-29

 

Révész - Závodi: Piramis-évek december 26-án Debrecenben.

Deep Purple december 9-én a Papp László Budapest Sportarénában.

STOMP január 9-11. között a BKK-ban.

Honeybeast október 19-én Nyíregyházán.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-04-23

 

Bródy János október 7-én Debrecenben.

EFOTT július 9-15. között, elővételben olcsóbb!

Ákos július 13-án Siófokon.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-04-17

 

Paul Anka július 17-én, Scorpions november 18-án, JAZZ+AZ január 17-én, Kowalsky meg a Vega február 15-én a Papp László Budapest Sportarénában.

25. Magyar Kick-Box Világkupa május 17-19. között a BOK Csarnokban.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-04-11

 

Omega, vendég: Nazareth november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Zorán október 14-én Debrecenben.

Djabe & Steve Hackett augusztus 3-án Nyíregyházán.

Debrecen Drive május 25-én és 26-án.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-04-03

 

Luis Fonsi augusztus 17-én, Demjén Ferenc december 30-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Varnus Xaver orgonahangverseny október 6-án Debrecenben.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-04-01

 

A Szabadtéri Színpad (Nyíregyháza) programjai:

 

Június 14.                   Delila,

Június 22, 23.             Menopauza,

Június 29.                   Tanulmány a nőkről,

Július 6.                      Nyitott ablak,

Július 14.                    A férfiak a fejükre estek!

Július 19.                    Csoportterápia,

Július 26.                    A púpos,

Augusztus 3.              A miniszter félrelép,

Augusztus 9, 10.        Meseautó,

Augusztus 17.            Kern koncert.

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-03-26

 

St.Martin koncert július 20-án Aggteleken, elővételben olcsóbb!

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-03-21

 

Il Volo - 10 éves jubileumi koncert szeptember 29-én, Andrea Bocelli november 17-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-03-20

 

Koncertek a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon:

 

Augusztus 2.   Fenyő Miklós,

Augusztus 9.   Charlie,

Augusztus 16. Balázs Fecó.

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-03-11

 

Mireille Mathieu március 10-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Csiribiri - Halász Judit koncert Debrecenben május 26-án.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-03-07

 

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad programjai:

 

Május 29.        KÖRHINTA - színmű egy részben, A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója,

Június 2.          Vörösmarty Színház | Chicago musical,

Június 5.          Menopauza - musical 2 részben a Játékszín előadásában – MINDEN JEGY ELKELT!

Június 12.        Vígszínház | Játék a kastélyban - anekdota két részben,

Június 16, 17.  Thália Színház | Legyen férfi, Monsieur Pignon! – vígjáték,

Június 19, 20.  Madách Színház | Ne most, drágám! – vígjáték,

Június 23, 24.  Thália Színház | BOLHA A FÜLBE,

Június 26.        Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint Quartet,

Június 27.        Dombóvári István, Bellus István, Lovász László és Musimbe Dávid Denise estje,

Június 30.        Másképp - Miklósa Erika és Fekete-Kovács Kornél koncertje a Modern Art Orchestrával,

Július 3.           A skarlát betű – Győri Balett,

Július 8, 9.       Játékszín - Mennyei hang vígjáték két részben,

Július 11.         Mintha elvágták volL’art pour l’art Társulat,

Július 13, 14.   Kultúrbrigád - Átrium | Az Őrült Nők Ketrece – musical,

Július 23, 24.   Nagyerdei Szabadtéri J. - Csokonai Színház | Légy jó mindhalálig,

Július 29.         Pannon Várszínház - A Pál utcai fiúk - MINDEN JEGY ELKELT!

Augusztus 14. A Bon Bon és a Debrecen Big Band koncertje,

Augusztus 15. Életed filmje - Kovács András Péter önálló estje,

Augusztus 16. The Beatles vs. Rolling Stones - a The BlackBirds és a Stoned koncertje,

Augusztus 17. Budapest Bár,

Augusztus 18. Szerelmünk, Kalotaszeg - a Duna Művészegyüttes előadása,

Augusztus 19. Caramel.

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-03-04

 

Várkonyi - Béres: Egri csillagok musical május 26-án, Juan Diego Florez október 22-én Budapesten.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-02-28

 

CEV Euro Volley 2019 - Női Röplabda EB-döntő augusztus 23. és szeptember 1. között Budapesten.

Deák Bill Gyula - Rossz vér december 14-én a MOMSportban.

Masha és a medve live június 15-én Nyíregyházán.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-02-25

 

FilmZene május 26-án Nyíregyházán.

PlayIT május 11-én Debrecenben, elővételben olcsóbb!

Chris Botti június 5-én a MOMSportban.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-02-18

 

Rákász Gergely - Lords Of The Organ III. november 16-án Nyíregyházán.

Moonspell & Rotting Christ november 22-én az A38 Hajón.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-02-11

 

Ákos december 14-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Ken Hensley + Live Fire május 22-én az A38 Hajón.

Zoltán Erika - Szerelemre születtem október 18-án a BOK Csarnokban.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-01-29

 

Szabó Gyuri bácsi előadása Nyíregyházán május 10-én.

Cesar Millan live november 14-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-01-23

 

A Tokaji Fesztiválkatlan programjai:

 

Június 1.          Alexandrov,

Június 15.        Pál Feri Atya előadása – “A szorongástól az önbecsülésig”,

Június 21.        Dumaszínház All Stars – Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán és Janklovics Péter közös estje,

Június 26.        Csernus doki előadása,

Június 29.        Flatley: Lord Of The Dance - Dangerous Games,

Július 5.           „Talpra állni!” – interaktív előadás Stohl Andrással,

Július 6.           Az Illúzió Mesterei – helyszín: Paulay Ede Színház

Július 12.         Vámos Miklós előadása – „Legközelebb majd sikerül”,

Július 17.         Neil Labute: Valami csaj(ok) – helyszín: Paulay Ede Színház,

Július 19.         Malek Andi Soulistic koncert,

Július 20.         Kálmán Imre: Csárdáskirálynő,

Július 27.         Bonnie Tyler,

Július 31.         L’art pour L’art: „Mintha elvágták vol” – helyszín: Paulay Ede Színház,

Augusztus 2.   Rúzsa Magdi,

Augusztus 3.   Anconai szerelmesek – a Veres1 Színház előadása,

Augusztus 17. Budafoki Dohnányi Zenekar-FILMHARMONIKUSOK,

Augusztus 23. Francia rúdugrás – helyszín: Paulay Ede Színház,

Augusztus 24. Havasi - Pure Piano,

Augusztus 28. Szulák Andrea önálló estje zongorakísérettel,

Augusztus 31. Margaret Island.

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-01-18

 

Sting július 2-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-01-16

 

MALUMA június 23-án a Papp László Budapest Sportarénában.

A Mézga család - zenés vígjáték május 28-án Debrecenben.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-01-10

 

Tom Jones június 22-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2019-01-07

 

Slayer június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

2019-01-03

 

Mága Zoltán újévi koncert január elsején a Papp László Budapest Sportarénában, március 31-ig 20% kedvezménnyel!

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-12-28

 

Flatley: Lord Of The Dance - Dangerous Games június 28-án a Tüskecsarnokban, június 29-én Tokajban.

Balatoni Retro Láz augusztus 17-én Siófokon.

Jegyek már kaphatók!

 

2018-12-18

 

Backstreet Boys június 25-én, Muse május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-12-14

 

Havasi Symphonic Aréna Show december 7-én a Papp László Budapest Sportarénában, elővételben olcsóbb!

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-12-10

 

Piano Guys június 3-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-12-06

 

Mark Knopfler július 9-én a Papp László Budapest Sportarénában.

EastFest 2019 Mezőtúron július 23-27. között.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-12-03

 

Vanessa-Mae május 24-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-30

 

Zorán október 19-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-28

 

Hungaroring Classic július 13-án és 14-én.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-22

 

Campus Fesztivál 2019 Debrecenben július 17-21. között, elővételben olcsóbb!

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-16

 

Toto június 27-én, Aréna Retro Party október 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-15

 

Koncertek a Barba Negra Music Clubban:

 

Október 7.                  AS I LAY DYING | SHAPED BY FIRE TOUR EUROPE 2019 - Special Guests: CHELSEA GRIN, UNEARTH, FIT FOR A KING

November 21.             ANNIHILATOR

November 24.             DELAIN

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-13

 

Koncertek a Budapest Parkban:

 

Május 10.                    Punnany Massif

Május 11.                    Subsrcribe

Május 16.                    PADDY AND THE RATS

Május 17.                    Halott Pénz - MINDEN JEGY ELKELT!

Május 18.                    Total Dance Festival Cabrio

Május 23.                    AWS, vendég: USEME

Május 24.                    Edda - Zúzda

Május 25.                    Horváth Tamás

Május 30.                    Follow The Flow, vendég: Mc Kemon & Kemonication B

Május 31.                    CIRQUE DU QUIMBY

Június 6.                     Random Trip

Június 7.                     Szabó Balázs Bandája

Június 8.                     Majka

Június 9.                     Majka – ráadás

Június 11.                   Three Days Grace / Halestorm

Június 12.                   Sum 41

Június 13.                   PUF, vendég: Aurevoir

Június 14.                   Wellhello - Az elvarázsolt koncert

Június 15.                   Scooter

Június 16.                   Unicef Segélykoncert

Június 22.                   Neoton Família Sztárjai

Június 25.                   Disturbed

Június 27.                   Caramel

Június 28.                   Demjén Ferenc

Június 29.                   TNT

Június 30.                   Thievery Corporation

Július 3.                      Flogging Molly

Július 4.                      Budapest Bár

Július 5.                      Cloud9+

Július 6.                      Irie Maffia, vendég: Ocho Macho

Július 12.                    Infected Mushroom, Skazi, Yahel

Július 13.                    I Love 2000's Festival

Július 18.                    Little Big

Július 19.                    Bagossy Brothers Company

Július 21.                    Zaz

Július 22.                    Juanes

Július 23.                    Thirty Second To Mars

Július 25.                    Architects + supports

Július 30.                    Ziggy Marley

Augusztus 9.              Magna Cum Laude

Augusztus 15.            Woodstock 50

Augusztus 18.            Animal Cannibals

Augusztus 19.            Bohemian Betyars

Augusztus 30.            Kowalsky meg a Vega

Augusztus 31.            Parade Remember

Szeptember 7.             80's Disco Csillagfény

Szeptember 12.           Fran Palermo/ Middlemist Red

Szeptember 14.           DJ Bobo

Szeptember 21.           Honeybeast

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-11-05

 

TOKIO HOTEL június 2-án a Tüskecsarnokban.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-10-15

 

Giorgio Moroder május 15-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-10-08

 

Kis külföldi kitekintő:

 

Május 11.                    Dido                                                                                      Bécs

Május 15.                    Kasalla                                                                                  Bécs

Május 17.                    Omega – Tűzvihar                                                                 Somorja

Május 18,19.               Drift Masters GP 2019                                                         Greinbach

Május 28.                    Backstreet Boys – MINDEN JEGY ELKELT!                   Bécs

Május 29.                    KISS                                                                                     Bécs

Május 31.                    David GarrettUnlimited                                                   Bécs

Június 2.                     Phil Collins                                                                            Bécs

Június 5.                     Maroon 5                                                                               Prága

Június 5.                     Tool                                                                                       Bécs

Június 6.                     Eric Clapton                                                                          Bécs

Június 7.                     Bryan Ferry                                                                           Bécs

Június 15.                   2019 Anlas Czech Republic FIM Speedway Grand Prix     Prága

Június 19.                   KISS + ZZ Top                                                                     Prága

Június 20.                   Tom Jones                                                                             Pozsony

Június 23.                   Bryan Adams                                                                        Klam

Június 26.                   Rod Stewart                                                                          Klam

Június 28.                   Omega – Tűzvihar                                                                 Kecső

Június 28-30.              Forma 1 Osztrák Nagydíj 2019                                            Red Bull Ring

Június 29.                   ZZ Top                                                                                  Klam

Július 5.                      Whitesnake                                                                           Szered

Július 17.                    Bon Jovi                                                                                Bécs

Július 23.                    Limp Bizkit                                                                           Szered

Július 23.                    Juanes                                                                                    Bécs

Augusztus 7-10.         Brutal Assault 2019                                                              Jaromér

Augusztus 18.            Apocalyptica                                                                         Kassa

Augusztus 18.            Metallica                                                                               Prága

Szeptember 16.           Alice Cooper                                                                         Bécs

Szeptember 21.           Michael Buble                                                                       Bécs

Október 6.                  As I Lay Dying                                                                     Bécs

Október 7.                  Cher                                                                                      Bécs

Október 12.                Alphaville                                                                              Pozsony

Október 13.                Alphaville                                                                              Ostrava

Október 13.                Tanita Tikaram                                                                      Bécs

Október 18.                Omega – Tűzvihar                                                                 Trinec

Október 19.                The Rasmus                                                                           Bécs

Október 19.                Omega – Tűzvihar                                                                 Pardubice

Október 22.                Eros Ramazzotti                                                                    Prága

Október 31.                Enrique Iglesias                                                                     Pozsony

November 6.               Airbourne                                                                              Bécs

November 20.             Scorpions                                                                              Pozsony

December 4.               Deep Purple                                                                          Ostrava

December 6.               Dieter Bohlen                                                                        Bécs

December 19.             The Kelly Family                                                                  Bécs

Február 26.                 Ozzy Osbourne                                                                     Bécs

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-10-03

 

Koncertek a Barba Negra Track színpadán:

 

Május 10.                    SZASZA 55

Május 11.                    POKOLGÉP - Kuko 60

Május 18.                    DEPRESSZIÓ

Május 17..                   LORD | Pohl - Erős 65

Május 23.                    European Mantra

Május 24.                    DINAMIT 40

Május 25.                    The Carbonfools | Amigod

Május 30.                    BOOM BOOM

Május 31.                    FISH! 20

Június 6.                     AURORA

Június 7.                     Ganxsta Zolee és a Kartel - Helldorado Újratöltve Koncertshow

Június 8.                     dEUS - The ideal Crash

Június 12.                   Amon Amarth, Trivium

Június 13.                   Takáts Tamás Blues Band

Június 14.                   TÁTRAI BAND

Június 18.                   DROPKICK MURPHYS (USA) | The Interrupters (USA)

Június 19.                   NOMAD, Mudfield

Június 20.                   B52 Lemezbemutató koncert

Június 21.                   HOOLIGANS

Június 22.                   ISMERŐS ARCOK - Jubileumi nagy koncert

Június 24.                   POWERWOLF

Június 25.                   Whitesnake

Június 28.                   HOBO - Elvtársak, ne lőjetek!

Június 29.                   Mobilmánia – TRB

Július 3.                      SING SING Akusztikus Koncert

Július 4.                      RATM tribute by Subscribe

Július 5.                      BEATRICE

Július 6.                      DOROTHY

Július 9.                      Richie Kotzen

Július 11.                    The Scarlet | Sz4P | The Medley's

Július 12.                    PIRAMIS

Július 17.                    STEEL PANTHER /us/

Július 18.                    KAUKÁZUS

Július 27.                    KÁRPÁTIA

Július 31.                    Skunk Anansie

Augusztus 2.              REPUBLIC

Augusztus 7.              TESTAMENT

Augusztus 8.              Rockstars Not Dead - 80's Rock & Glam Metal Show

Augusztus 10.            P.MOBIL – Aranylakodalom

Augusztus 19.            LEANDER 10

Augusztus 29.            Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band

Szeptember 7.             ROAD 15 - Szülinapi Nagykoncert

Szeptember 14.           OSSIAN - A Reményhozó lemezbemutató koncert

Szeptember 21.           Alvin és a Mókusok

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-09-14

 

Eros Ramazzotti 2019.október 24-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-09-11

 

Koncertek a Dürer Kertben:

 

Október 13.    FREEDOM CALL - 20th Anniversary  M.E.T.A.L. TOUR 2019 + special guests

 

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-09-10

 

Rockmaraton 2019 Dunaújvárosban július 8-13. között, elővételben olcsóbb!

Bérletek már kaphatók!

 

 

2018-09-07

 

Dead Can Dance június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-09-03

 

St.Martin lemezbemutató koncert - Valóra vált álmok 2019.december 21-én a MOMKultban.

Jegyek már kaphatók!

 

 

2018-08-06

 

Nem elírás: elkezdődött a 2019-es Szegedi Szabadtéri Játékok jegyértékesítése!

Plusz egy hétvégét kapnak a Szegedi Szabadtéri látogatói: a 2019-es évad már június 21-én elindul.

A Dóm téren a Hullámzó világ, a We will rock you, a Szerelmes Shakespeare, az Aida és a Titanic kerül színre.

A megújult újszegedi színpadon pedig a Don Juant, a Koldusoperát, valamint a Hófehérke és a hét törpét mutatják be.

 

A Szegedi Szabadtéri új, 2019-es évada a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel való koprodukciós előadással indul a megszokottnál egy héttel hamarabb, június 21-én és 22-én.

A Hullámzó világ című kétrészes táncjáték tisztelgés a város előtt: a Szöged népe című első rész megidézi a 140 éve történt nagy szegedi árvíz eseményeit, a Betyárvilág pedig Rózsa Sándor korát.

 

Fergeteges Queen-musical érkezik két hétvégre: június 28-án, 29-én és július 5-én, 6-án láthatja a közönség a Dóm téren We will rock you-t.

Olyan slágerek csendülnek fel a darabban, mint a Radio Ga-Ga, a Somebody to love, a Bohemian rhapsody és természetesen a címadó dal, a We will rock you!

A Queen-musicalt tavaly mutatták be először Magyarországon, a PS produkció jóvoltából, az előadás rendezésével Cornelius Baltust bízták meg.

 

A Shakespeare-sorozat egy közkedvelt romantikus vígjátékkal folytatódik: a Szerelmes Shakespeare érkezik július 12-én és 13-án a Dóm térre.

A Madách Színház vendégjátékát a Szabadtéri több sikeres előadását jegyző Szirtes Tamás rendezte.

A hétszeres Oscar-díjas film alapján készült darab megidézi a drámaóriás alakját, és feleleveníti a Rómeó és Júliát életre keltő szerelem történetét.

 

Az évad közepére kerül 2019-ben az operabemutató: július 26-án és 27-én láthatja a közönség Verdi csodálatos művét, az Aidát.

Különleges jubileumot ünnepel ez a darab – éppen 80 éve, 1939-ben mutatták be először a Dóm téren.

 

A Dóm téri előadások sorát egy olyan musical zárja, melynek történelmi háttere a mai napig nem hagyja nyugodni a közönséget.

A Titanic hazai ősbemutatójának ad helyet a Szabadtéri augusztus 9-én, majd ez követően még négy estén láthatják: augusztus 10-én, 11-én, 16-án és 17-én.

A Broadway-sikert arató musicalt öt Tony-díjra jelölték, és el is nyerte mindet, köztük a legjobb musicalnek járó elismerést.

 

A 2019-es évadra már lezárul az Újszegedi Szabadtéri Színpad rekonstrukciója is: július 19-én, 20-án és 21-én egy újabb Moliére-komédia, a Don Juan avatja fel a megújult játszóhelyet.

Nemcsak külsőleg, hanem befogadott műfajait tekintve is megújul az újszegedi színpad.

Augusztus 2-án, 3-án és 4-én az eddig megszokott prózai előadások mellett bemutatják a Koldusoperát, amelyet még sosem játszottak a Szabadtérin.

Brechtnek ez a humorban és iróniában gazdag zenés darab hozta meg a 90 éve töretlen sikert – a mai napig ismerősen cseng sokaknak a Cápadal, vagy a főszereplő, Bicska Maxi neve.

Jövőre azoknak sem kell lemondani a Szabadtéri-élményről, akik családostól jönnének: augusztus 16-tól 19-ig négy estén át láthatják az újszegedi színpadon a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalettet.

Kocsák Tibor és Harangozó Gyula darabja nemcsak az Operaházban aratott nagy sikert, hanem külföldön is: Európától Ausztráliáig láthatták, és 2012-ben a hongkongi művészeti fesztivál nyitódarabja volt.

A Szabadtérire a Hófehérke új, saját premierként érkezik. Az előadásokat direkt egy órával hamarabb, este 8-kor kezdjük a kisebbek kedvéért.

 

 

2018-07-24

 

FEZEN 2019.július 24-27. között, elővételben olcsóbb!

Jegyek már kaphatók!

 

 

2013-02-01

 

A megemelkedett költségek miatt bevezetésre kerül a kezelési költség, mely a jegy árán felül fizetendő s melynek mértéke rendszerenként vagy rendezvényenként eltérő lehet.

Minden esetben érdeklődjön, mert vannak rendezvények, melyek mentesek a plusz költség alól!

 

 

 

2006-02-06

 

Egy kis „használati utasítás”:

Az Múzeum+ (múzeum plusz) elnevezésű rendhagyó rendezvénysorozat alkalmával, minden csütörtökön este 10 óráig látogathatóak a múzeum állandó és időszaki kiállításai. A meghosszabbított nyitva tartás idején speciális tárlatvezetéseken vehetnek részt az érdeklődők, a Márvány Csarnokban - amely ezen estéken Jazz Szalonná változik –színvonalas jazz-triók adnak koncertet. Az intézményben a hazai művészeti élet kiválóságait felvonultató társművészeti (zene, tánc, színház, irodalom) programok is várják a látogatókat, amelyek témái az aktuális időszaki kiállításokhoz kapcsolódnak.

Múzeum+ jegyárak

Múzeum+ extra                                  2 600 Ft

Múzeum+ alapjegy                            2 200 Ft

Múzeum+ alapjegy kedvezményes    1 500 Ft

 

Jegytípusok:

Múzeum+ extra: Látogatható a múzeum összes állandó és időszaki kiállítása, részt vehet az ott tartott tárlatvezetéseken, a Jazz Szalonban hallgathatja a jazz muzsikát és részt vehet az extra programokon, ahol a különböző társművészet képviselői kapnak szerepet.

 

Múzeum+ alapjegy: Látogatható a múzeum összes állandó és időszaki kiállítása, részt vehet az ott tartott tárlatvezetéseken, a Jazz Szalonban hallgathatja a jazz muzsikát. Az alapjeggyel az extra tárművészeti programokon nem vehet részt!

 

Múzeum+ alapjegy kedvezményes: Csak a kedvezményre vonatkozó igazolvánnyal rendelkezők vásárolhatják. (Érvényes nappali diákigazolvány, Nyugdíjas igazolvány, Pedagógus igazolvány) Ugyanazokon a programokon vehetnek részt, amelyen a Múzeum+ alapjegyesek.

 

A kedvezményes jegy kizárólag a kedvezményre jogosító igazolvánnyal együtt érvényes! A múzeumba való belépéskor kérjük ezt az igazolványt a jeggyel együtt felmutatni! Lejárt igazolvánnyal vagy más tulajdonában lévő igazolvánnyal még a jegy felmutatásával sem lehet a múzeumba belépni! Fontos hangsúlyozni, hogy az ellenőrzés a múzeumba való belépéskor történik, így mindenki a megfelelő jegyet válassza a jegyirodában!

 

 

 

Ne feledd: 70-289-29-13  TicketLineA Tiszántúl első kiemelt jegyirodája!